Nem hittek a politikusok a holokausztot leleplező lengyel tisztnek
Forrás: Múlt-kor
Valószínűleg a második világháború legbátrabb kémakciója volt, amikor Witold Pilecki lengyel ellenálló megszökött az auschwitzi haláltáborból, majd a nácik legborzalmasabb titkát elvitte a szövetségeseknek.
A politikusokat azonban nem igazán érdekelte, hogy mi történik Lengyelországban – derül ki a férfi most nyilvánosságra hozott dokumentumaiból.
Újabb részletekkel bővült a lengyel tiszt története, aki a lengyel ellenállás tagjaként 1940-ben azért hajtott végre merényleteket a németek ellen, hogy az Oswiecim melletti büntetőtáborokba bekerülve titkos hálózatba szervezze az ottani katonákat. Pileckit a megszállók az auschwitzi munkatáborba deportálták, ahol akkor még elsősorban az ellenállókat, rendszerellenesnek és veszélyesnek tartott zsidókat, kommunistákat és értelmiségieket gyűjtötték.
A lengyel levéltárakból titkosítás alól frissen feloldott dokumentumokból kiderül, hogy Pilecki Tomasz Serafinski álnéven került be a táborba, és ott a mai terrorszervezetekhez hasonló „sejteket” hozott létre. Az üzeneteket Auschwitzból egy különleges, a lengyel, és Európa más ellenállásai által is használt hírvivői hálózattal juttatták ki. 1942-re aztán a belső szervezet tudomást szerzett a gázkamrákról (és ezt az információt továbbították Nyugat felé is), és komoly terveket készítettek a tábor felszabadítására, így a falakat a Királyi Légierőnek kellett volna bombáznia, és a területet a Szabad Lengyelország ejtőernyősei szabadították volna fel.
1943-ra azonban mindenki számára világossá vált, hogy a szövetségesek a népirtás ténye ellenére nem szabadítják fel a tábort, ezért Pileckiék a szökés mellett döntöttek. Az új dokumentumokból ez, illetve a Gestapo által elrendelt embervadászat részleteit is megismerhetjük. Az iratok igencsak sokkoló képet festenek a kor információáramlásáról, hiszen ezek szerint a szövetségesek már 1941-től teljes képet kaptak arról, hogy mi történik a táborban, és később is napra készek voltak a zsidók kiirtásával kapcsolatban.
A levéltári anyag egyben újra felveti a kérdést, hogy a szövetségesek, és különösen Winston Churchill brit miniszterelnök miért nem rendelték el a tábor bombázását, hogy leállítsák a szisztematikus gyilkosságokat. Jacek Pawlowicz lengyel történész szerint erre egy válasz lehet: a brit politikusok azt hitték, hogy a lengyel túloznak. Tették mindezt annak ellenére, hogy az MI6 hitt az információk hitelességében, és erről a kormányzatot is folyamatosan tájékoztatták.
Pileckit később 1944-ben a varsói felkelés után újra elfogták, és egy hadifogolytáborba került. 1945-ben Olaszországban a Szabad Lengyelország csapataihoz csatlakozott, majd később visszatért Lengyelországba, és a szovjet atrocitásokról jelentett a nyugat számára. Ezt lett a veszte is: a történelem furcsa fintoraként egy lengyel zsidó kínozta meg a börtönben, amelyhez képest szerinte „Auschwitz gyerekjáték volt”. Nem sokkal később halálra ítélték és kivégezték. Alakja a kommunizmus alatt az árulás szinonimája lett, és az ellene felhozott vádakat csak 1989 után vonták vissza.
Michael R.D.Foot történész szerint Pilecki élete és halála a brit és szövetséges hírszerzések és kormányzatok igazi szégyene, hiszen ezek alapján nyilvánvaló: az angolszászokat sem a holokauszt, sem Sztálin kelet-európai agressziója nem érdekelte. Mindvégig tudtak mindenről, és mégsem tettek semmit. Szerinte a brit külügyminisztérium Lengyelországgal kapcsolatos árulása a történelem egyik legsötétebb fejezete, még ha stratégiai indokok is álltak mögötte.
A dokumentumok előkerülése egyben felélesztette a haláltáborok bombázásának lehetőségével kapcsolatos vitát is. A történészek szerint ugyanis mára egyértelmű: a Bletchley Parkban szerzett információk alapján Churchill már 1941-ben tudott a zsidóság szisztematikus meggyilkolásának terveiről, és bár leveleiben a „hidegvérű kivégzések bestiális gyakorlatáról” írt, mégsem tett semmit.
A férfi hivatalos életrajzírója, Sir Martin Gilbert szerint azonban ez nem igaz, és Churchill csak 1944-ben, Rudolf Vrba és Alfred Wetzler szökése után értesült a táborok meglétéről, és a nácik szándékairól, amikor a magyar zsidókat deportálták. A tábor azonban akkor már az amerikai bombázók hatótávolságán belül volt, és akár azt, akár az oda vezető vasútvonalakat is porig bombázhatták volna. Erre azonban nem került sor: egyesek szerint más célpontok fontosabbak voltak, ám a többség a mai napig nem érti a szövetséges hadvezetés totojázását.
Churchill a második világháborúról írt művében és leveleiben azzal védekezett, hogy senki nem tudott az ottani borzalmakról. Pilecki tevékenysége, és más hírszerzési források ismeretében azonban egyértelmű, hogy mindez csupán hazugság, és a döntést azért nem hozták meg, mert senkit nem érdekelt, hogy mi történik a zsidóággal – állítja Foot.
A képet kicsit árnyalja, hogy tavalyi jeruzsálemi látogatásán George W. Bush, az Egyesült Államok előző elnöke is könnyek között ismerte el, hogy a tábort bombázni kellett volna.
