Márton Áron szobrot avattak Kolozsváron
Forrás: MR1 Kossuth Rádió
Szobrot kapott Kolozsváron Márton Áron erdélyi püspök. A Szent Mihály templom kertjében felállított, mintegy három méteres szobrot Bocskay Vince szovátai szobrászművész készítette.
A szoborszentelésre három évforduló is alkalmat ad. Egyrészt most van a gyulafehérvári püspökség megalapításának ezredik évfordulója, az idén ünneplik a Szent Mihály templom fennállásának 670. évfordulóját, illetve 70 évvel ezelőtt ebben a templomban szentelték püspökké Márton Áront.
A püspök azzal vívta ki a közvélemény elismerését, hogy a Szent Mihály templom szószékéről állást foglalt a zsidók deportálása ellen, a kommunista rendszer idején pedig a romániai magyarság jogaiért és az egyházat elnyomó politika ellen küzdött.