Mozikban a Hitler-merénylet
Roman István / Forrás: Figyelőnet
Claus Schenk von Stauffenberg (Tom Cruise) német vezérkari főnök 1939-1943 között Lengyelországban, Franciaországban, majd Észak-Afrikában szolgált (ahol fél szeme világát is elvesztette), és 1944-től szabad bejárással bírt a kelet-poroszországi (rastenburgi) náci főhadiszállásra.
Több magas rangú katonai vezető segítségével 1944. július 20-án itt akarta felrobbantani a Führert. A népvezér azonban túlélte a merényletet, csupán apróbb felületi sérüléseket szerzett, és még aznap este kivégeztette az összeesküvőket a berlini Wehrmacht-főparancsnokság udvarán (nemcsak őket, a bombatámadásra hivatkozva a németországi ellenállási mozgalom több mint tízezer részvevője esett a nemzetiszocialisták áldozatául).
A Valkűr tehát olyan film, aminek (a történelemkönyvekből) már az elején tudjuk a végét. A kérdés ezek után az, hogyan jutunk el onnan odáig. A feladattal iskolásan birkózott meg az alkotógárda. Bár Bryan Singer rendező (Közönséges bűnözők, X-Men, Superman visszatér) – és az egyik gyártó cég, a United Artist vezetése révén producerként is közreműködő Cruise – igyekezett szinte a legutolsó szögig ragaszkodni a megtörtént eseményekhez, éppen ez lett a film Achilles-sarka. A fantáziátlanság. A szereplők képtelenek lekászálódni a történelemkönyv lapjairól – hiába játszik jól például Bill Nighy –, hiteltelenek. Nem húsvér emberek, akikkel azonosulni lehet. Hiányoljuk a személyes indíttatásukat, a film ennek szánt észak-afrikai nyitó képsorai karcsúak és jellegtelenek. Fájlaljuk, hogy a döntéshozó „nagyemberek” – például a Führerhez hű maradó, utóbb mégis pórul járó Friedrich Fromm tábornok – mellett a gépezet kiskatonáinak drámáját nem mutatja be a film (például, hogy kiknek a parancsainak engedelmeskedjenek, a lázadókéinak vagy a hitleristákéinak). Vizuális kidolgozottsága és történeti pontossága ellenére a Valkűr nem érint meg, nem kavar fel úgy, mint a Sophie Scholl – Aki szembeszállt Hitlerrel, az Ámen, A kilencedik nap vagy A bukás – Hitler utolsó napjai.
A németek sztereotip háborús megítélése – csak csülkös káposztát esznek, mindig Wagnert hallgatnak, burkoltan, de otthonukban nyíltan fasiszták – csak lassan változik, filmes láttatásmódjukat hosszú időre bebetonozta például az Indiana Jones-trilógia, amiben, ugye, a németek jelentették az amerikai régészprofesszor ellenségeit, összevissza lövöldöztek, érthetetlen nyelven üvöltözték a kommandírokat, elmebeli képességeik viszont alacsony fokon álltak. (Az érdekes az egészben, hogy maguk a németek sem gondolták nagyon másképp. Talán a nemzeti bűntudat miatt.)
Az egyoldalú megítélésen az 1993-ban forgatott német háborús eposz, a Joseph Vilsmaier rendezte Sztálingrád ütött rést, ami megpróbálta megmutatni, hogy a Wermacht soraiban is emberek harcoltak, akik két fegyverropogás közötti csendben nem népirtásról, hanem a családjukról, szeretteikről álmodtak. Ide szeretne kapcsolódni a Valkűr, vitatható végeredménnyel.
| Valkűr: színes, szinkronizált, amerikai–német háborús dráma, 121 perc, 2008, rendező: Bryan Singer, szereplők: Tom Cruise, Bill Nighy, Terence Stamp, Kevin McNally, Kenneth Branagh, Eddie Izzard, Christian Berkel, Tom Wilkinson, Thomas Kretschmann, forgalmazó: InterCom Nemzetközi Kulturális Szolgáltató Zrt. |
