Izraelbe látogat a pápa
Forrás: Index
Olmert kormányfő jelentette be az utat. A holokausztot tagadó Richard Williamson püspök miatt a közelmúltban megromlott a vatikáni-izraeli viszony.
Ehud Olmert izraeli kormányfő vasárnap megerősítette, hogy XVI. Benedek pápa májusban Izraelbe látogat.
„Májusban fontos látogatónk lesz, XVI. Benedek pápa” – mondta újságíróknak Olmert a kormány ülése előtt.
„Látogatása alatt Simon Peresz elnök kíséri majd, programjának megszervezéséért a kormányfő hivatala a felelős” – tette hozzá a leköszönő kormányfő.
Ez volt az első hivatalos izraeli megerősítése annak, hogy a katolikus egyházfő a Szentföldre látogat, ahol XVI. Benedek elődje, II. János Pál 2000-ben járt.
Federico Lombardi vatikáni szóvivő szombaton „bátor döntésnek” nevezte a pápa közeljövőben teendő izraeli látogatását.
„Bizonytalanságok vannak a politikai helyzetben. Számos nézetkülönbség van a különböző táborok között. Folyamatos feszültségek vannak a térségben, amely konfliktus, sőt nemrégiben egy háború színtere volt, amely pusztítást okozott a Gázai övezetben és súlyos sebeket ejtett annak lakosságán” – mondta Lombardi szombaton a Vatikáni Rádióban.
A háborúnál nagyobb konfliktust okozott a Vatikán és Izrael kapcsolatában, hogy a pápa nem közösítette ki a brit születésű és Argentínában élő püspököt, Richard Williamsont, aki a holokausztot tagadó tévéinterjút adott.
Az olasz sajtó szerint XVI. Benedek, akinek ez lesz az első látogatása a térségben, május 8. és 15. között Ammánba, Jeruzsálembe, Názáretbe és Betlehembe utazik.