Feldmájer Pétert a Mazsihisz elnökét a Zsidó Világkongresszus kormányzó tanácsába választották
Forrás: MTI
A holokauszt emléknapja alkalmából a Jad Vasem emlékmúzeum meglátogatásával zárta 13. plenáris ülését Jeruzsálemben a Zsidó Világkongresszus (WJC).
Előző este a gyűlés több mint 400 résztvevője, mintegy 80 ország zsidóságának képviselői egyhangúlag Ronald Laudert választották meg újabb négy évre a WJC elnökének. Az 1936-ban alapított, a világ zsidóságának egyfajta diplomáciai érdekképviseletet biztosító szervezet négyévente tart plenáris ülést.
Mint az MTI a helyszínen értesült, Ronald Lauder, a WJC elnöke – még újraválasztása előtt – találkozott Zoltai Gusztávval, az Európai Zsidó Kongresszus végrehajtó bizottságának tagjával, a Mazsihisz és a BZSH ügyvezető igazgatójával, valamint Feldmájer Péterrel, a Mazsihisz elnökével.
Tanácskozásuk tárgya a magyarországi zsidó oktatás sokszínűségének megőrzése, azaz a budapesti Wesselényi utcai ortodox iskola felújítása volt; ennek költségeit Lauder, illetve részben a kongresszus biztosítaná. Lauder az MTI-nek megerősítette, hogy hamarosan a magyar fővárosban folytatja a megbeszéléseket erről a témáról.
A magyarországi zsidóság a WJC 13. plenáris ülésén 12 fővel képviseltette magát. Feldmájer Pétert a tisztújítás során a szervezet kormányzó tanácsába választották.