Nyomdában az izraelita hitközség története
Forrás: Dunántúli Napló
Befejeződött a szerkesztése és egy kaposvári nyomdába került, a Mazsihisz és a Pécsi Zsidó Hitközség támogatásával, a hitközség mellett működő Hagyomány Szociális Alapítvány kiadásában „A Pécsi Izraelita Hitközség története” című könyv.
Az alapítvány kuratóriuma elnökének tájékoztatása szerint a könyv kiadásának két célja van: egyrészt hiánypótlónak szánják, hiszen a pécsi zsidóság 1945 utáni életéről átfogó tanulmány nem jelent meg. Másrészt a nyári hónapokban a pécsi zsinagóga hazai és külföldi látogatóinak kínálnak olyan kisméretű könyvet, mely visszatekint a múltra (a szöveget dr. Stark András dokumentumképei egészítik ki), valamint Berta Bernadett színes fotóival bemutatja a pécsi zsinagógát. A könyv értékes része dr. Schweitzer József egykori pécsi főrabbi visszatekintője.
Többek között olvasható dr. Krassó Sándornak, a háború utáni pécsi zsidóság helyzetéről szóló tanulmányának egy része, dr. Vidor György, Kürti Csaba, Krausz István, Schönberger András főrabbi személyes visszaemlékezése a pécsi zsidóság életéről. A könyv tartalmaz egy angol nyelvű rövid ismertetőt is.
n M. E.