Jó szombatot – Shabat Salom!
A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 16:12 óra.
Szombat ünnepén a zsidó népnek a zsidó vallási törvények alapján tilos bármilyen munkát végezniük, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is.
shabbat_candle.JPG
A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 17:21 óra után.
A Tórából ezen a héten a „Váéra” Hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.
Egy mondat a Hetiszakaszból:
„Azért mondd Izrael fiainak: Én vagyok az Örökkévaló, kivezetlek benneteket Egyiptom rabmunkái alól, megmentelek benneteket az ő szolgálatukból, megváltalak benneteket kinyújtott karral és nagy ítéletekkel. És veszlek benneteket magamnak népemül, én pedig leszek nektek Istenetek, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek, aki kivezet benneteket Egyiptom rabmunkái alól. És elviszlek benneteket az országba, melyre nézve felemeltem kezemet, hogy adom azt Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, és nektek adom azt örökségül, én az Örökkévaló.”
(Mózes II. 6. 6-8 versek)
VÁÉRA – Megjelentem Ábrahámnak
Megjelent őseinknek az irgalmas négy betű nevével J.H.V.H. Van, volt, lesz. Egyszóval Örökkévaló, aki szövetséget kötött őseinkkel, Ábrahámmal, Izsákkal, Jákobbal, hogy ivadékainak adja Kánaán országát, ahol hajdan tartózkodtak.
Meghallotta a Teremtő őseink jajkiáltását, üzeni fiainak kivezetlek benneteket, megmentelek a rabszolgaságtól, megváltalak titeket, népemmé fogadlak benneteket. Ezekre a fontos és beteljesült ígéretekre tekintettel iszunk a széder estén négy pohár bort. Bár van még egy ígéret: beviszlek titeket Kánaán országába, az Ígéret Földjére, de ez még teljesen nem valósult meg, ezért kiöntjük ugyan az ötödik pohár bort, de egyenlőre nem isszuk meg, legyen ez a serleg Élijáhu prófétáé, aki meglátogat minden széder estét és kóstol is borunkból.
Ezután a törzsek nemzetségének felsorolása következik, kiemelendő Eliséba, Aminádáv lánya, akit Áron vett feleségül. Mózes 80 éves, Áron 83 éves volt, amikor egyiptomi küldetésüket megkezdték. 400 évig kellett volna Izrael gyermekeinek Egyiptomban raboskodni, de 210-re mérséklődött a büntetés, mert 50 lépcső vezet a szentségekig felfelé és 50 a megsemmisülésig lefelé. Bölcseink szerint őseink már a 49. lépcsőn álltak. Ha nem történik meg a kivonulás, már nem lett volna kit kivezetni Egyiptomból.
A fáraó lexikonjaiban nem találta az Örökkévaló nevét, a csodajelet, a bot kígyóvá válása és a varázslók kígyóinak elnyelése nem győzte meg Egyiptom fejét. A kemény szívet büntetésnek kellett feltörnie. A tíz csapásból 6 ezen szidrában van leírva. A víz vérré válása, békák, rovarok, vadállatok, dögvész, kiütés, jégeső. Figyelmeztetésre is sor került.
Az előkészület alatt gondolkodni lehetett. Bölcseink szerint 24 napos figyelmeztető periódus előzte meg a kb. 7 napig tartó csapást. Így egy évig tartó procedúra volt a fenyítő sorozat. A harmadik csapás figyelmeztetés nélkül következett be, a második fáraó kívánságára a hét napnál hamarabb ért véget. A Teremtő elpusztíthatta volna a zsarnokot és a mögötte álló gonosz tanácsadókat, de ő türelmesen egy sorozatot bocsátott az országra, hogy a nép egységesen követelje Izrael fiainak elbocsátását. A fáraó ember felettinek kiáltotta ki magát, bebizonyosodott, hogy nagyon is gyarló halandóról van szó. A csapások egyben ítélet is volt Egyiptom bálványai felett. A legtöbb csapásnál jelzi az írás, hogy Gosen földjét megkímélték.
Deutsch Gábor / OR-ZSE