Arcot öltő egyveleg: Féner Tamás életmű-kiállítása
Forrás: Origó
Féner Tamás kiállítása nem egy életmű bemutatása elejétől a végéig. A szokásos retrospektív helyett most valami igazán komplexet kapunk. Féner tavaly töltötte be hetvenedik életévét; tiszteletére nyílt a többszintes, reprezentatív, ugyanakkor sajátságos életmű-kiállítás a Mai Manó Házban, ahol sajátos fénytörésben ismerhetjük meg a fotós legfontosabb alkotásait – akttól a zsidónegyed bemutatásáig – mindent, amit ő látott, érzett, és fényképpé változtatott.
Szabadság és rabság határán
A Mai Manó Ház Potpourri című, Féner Tamás hetvenedik születésnapjára emlékező kiállítása különleges válogatási szempontot tükröz. Szelektált életszeleteket láthatunk hét teremre bontva – a legfontosabb témákat, amelyek között az egyetlen kapocs az alkotó maga, és a képzelete, amelyet megelevenítenek a fotók.
Érdemes a Mai Manóba belépve először elidőzni egy kicsit a „feledik” emeleten – ahol az első kiállítótérben megismerkedhetünk Féner legfontosabb művésztársaival, bensőséges alkotásokkal és a művész bronzba öntött képmásával is. Ez a kis tér épp elég barátságos ahhoz, hogy ráhangolódjunk a kiállításra, ahol az alkotások között lesznek megdöbbentő sorozatok és írások is. A lépcsőkön pedig egyenesen Féner gondolkodásmódjának közepébe gyalogolhatunk fel: a börtön – rabság – barátság – szabadság szimbólumrendszerébe.
A Büntetés termében olyan, 2003 óta készült képeket láthatunk, amelyek rádöbbentenek minket a magyarországi büntetés-végrehajtási intézmények valós körülményeire. Féner Tamás puszta cellákat fotózott, amelyekben maga az ember nem jelenik meg. A sivárságot csupán a helyek segítségével mutatja meg. A Büntetés-sorozatnak kettős szerepe van az életműben – egyrészt megmutatja, Fénert mennyire foglalkoztatja, hogy bánik a társadalom az elítéltekkel; másrészt a Budapest-sorozat folytatása, ahol a lepusztult tárgyi világ a szociofotón túllépve esztétikai többlettel töltekezik fel. A börtön-fogság képzettársítás megkérdőjelezi, ki a rab és ki a szabad, miközben a szögesdrótok, csikorgó vaságyak légköre túlnő a képszéleken. Mondják, a jó fotó életre kel – itt az emberi sors üt át a képeken.
A portékhoz (vagyis az „önző panoptikumba”) érve felmerül a kérdés, mi kapcsolja össze Garas Dezsőt, Karafiáth Orsolyát, Segesdy Györgyöt, Hemző Károlyt és Konrád Györgyöt – több tucat portré között sétálva végül rájövünk a válaszra – a sorsok összefonódtak, amint Féner kiválasztotta őket egy kattintással, hogy fennmaradjanak a művész és mások emlékezetében. A tökéletes szimbiózis jelenik meg a képeken, sajátos adok-kapok játék, amely során az ismerős arcok feloldódnak a művész kamerája előtt.
A fotóművész friss alkotása a természet-ember kapcsolatát bemutató képsorozat. A válogatott művek egy még lezáratlan napló részét képezik. A táj, a vadász és zsákmány együtt légzése bemutatja, Féner egyszerre tud a vadász és áldozat szerepébe bújni. A terem padján érdemes elmélázni és erőt gyűjteni az emeleti aktokhoz és a bensőséges zsidónegyedhez.
Az akt, a teasütemény meg a gettó
Az emelet képei kétségtelenül bizalmas hangulatot teremtenek. Az előcsarnokban egy igazi különlegességgel találkozunk: Győri Edit fotómodell negyven évvel ezelőtt, illetve ma készült aktjai adják az alaphangulatot. 1967-es híres aktja egykor a Műcsarnokban volt kiállítva – a kép a Féner-életmű meghatározó alkotása, amely a művész egyik legsikeresebb fotográfiája is egyben. Az új képek az érett Győri Editet mutatják be – Fénernek sikerült erotikusabb és kompozícióját illetve magával ragadóbb aktot készítenie, a friss képekből süt a nőiség és a harmónia.
Féner a budapesti zsidók életét a születéstől az elmúlásig, újévtől újévig nyomon követő nagy képsorozatát 1993-ban roppant óvintézkedések közepette, előbb betiltva, aztán megengedve állították ki a Néprajzi Múzeumban. A Proust madelaine süteményes asszociációjával nyitó terem minden túlzás nélkül igazi látlelet. A szöveg és a fotók elegye együtt idézi fel a régi belvárosi gettót. A gyakran humorosan ironikus és asszociáción alapuló kép-szöveg együttes mesél a gettórendőrségről, az ázott malter szagáról, és az elhíresült zsidó „nyaralásokról”.
A kiállítás 2009. január 16. és március 8. között látogatható a Mai Manó Házban,
minden hétköznap 14 és 19 óra, hétvégén 11 és 19 óra között.
| Féner Tamás: Fényekkel írt szociográfia
Féner Tamás az 1970 és 1990 közötti magyar fotográfia egyik meghatározó személyisége. Számos jelentős sajtóorgánumnak dolgozott mint fotóriporter és képszerkesztő, például három évtizedet töltött a Film, Színház, Muzsika című folyóiratnál, huszonöt évig pedig hazánk legrangosabb fotográfiai szaklapjának, a Fotóművészet-nek is főszerkesztője volt. Oktat az ELTÉ-n és a Moholy-Nagy Egyetem Továbbképző Intézetében. Fotóművészként eleinte a művészvilág – főleg az elegáns és lendületes balett – érdekelte, majd az 1970-es évek elejétől a szociografikus, analizáló sorozatok következtek – a művészben a mai napig megmaradt ez a társadalomjobbító vágy. Tényfeltáró képei hozták meg számára az igazi ismertséget. Feldolgozta a cigánytelepek helyzetét, majd egy bányászbrigád életét örökítette meg kamerájával, az ő kiállítása nyomán elhíresült Cserhalmi brigádét. Munkamódszere mindig a belehelyezkedés volt. A híressé vált képsorozat újat hozott a kortárs magyar fotográfiában, témaválasztásán, megközelítésén kívül szerkesztésmódjával is. 1984-től a tájkép, az urbánus emberben élő kép-táj kezdte érdekelni: az óbudai gázgyár lebontásáról, a Hortobágyról készült sorozataiban, majd a ferde horizonttal, szokatlan kivágásokkal operáló városképeiben Budapestről, Rómáról és Berlinről. 2007-ben Prima Primissima-díjat kapott munkásságáért. |
