Ki mondja meg, hogy mi az „arányos” és az „aránytalan”?
Forrás: Globusz.net
André Glucksmann filozófus a gázai konfliktusról
A liberális párizsi Le Monde hasábjain André Glucksmann francia filozófus elemezte a gázai konfliktus visszhangját, rámutatva, hogy egy aránytalan eszközökkel folyó küzdelemben nem lehet „arányos” válaszról fantáziálni.
Egy-egy konfliktus megítélésében a közvélemény egy része olyan hajthatatlanokból (inconditionnels) áll, akiknek szemében vitathatatlan, hogy kinek van igaza és kinek nincs, másik fele pedig óvatosabb és a körülményektől teszi függővé annak megítélését, hogy valamely akció helyénvaló vagy sem, vagy ha úgy látják jobbnak, mindaddig nem nyilatkoznak, amíg nem rendelkeznek alaposabb információval. Bármilyen véres és szörnyű a gázai konfliktus, reménysugarat is érlelhet, amelyet azonban a sokkoló képek túl gyakran eltakarnak.
A közel-keleti konfliktusban először tűnik úgy, hogy a fanatikus hajthatatlanok kisebbségben vannak. A vita az izraeliek körében (Ez a megfelelő pillanat? Még meddig?) a demokráciában megszokott módon zajlik. A meglepetés az, hogy hasonló vita zajlik a palesztinok és támogatóik mikrofonjai előtt, olyannyira, hogy Mahmud Abbasz, a Palesztin Hatóság vezetője vette magának a bátorságot, hogy a gázai polgári lakosok szerencsétlenségének kezdeti felelősségét a Hamásznak tulajdonítsa, amely felmondta a tűzszünetet – vélekedik a filozófus.
A világközvélemény – a média, a diplomaták, az erkölcsi és politikai tekintélyek – reakciói sajnálatos késést mutatnak a közvetlenül érintettekhez képest. Glucksmann kiemeli azt a szót, amely most egy harmadik típusú hajthatatlanságot betonoz be, amely urbi et orbi „aránytalannak” minősíti Jeruzsálem akcióját. Időnként a riportok és kommentárok a „mészárlás” és a „totális háború” szavakat is használják, még jó, hogy nem alkalmazzák a genocídium – népírtás – szót, jegyzi meg a filozófus.
Az „aránytalan” kifejezés szótári értelme azt jelenti, hogy valami nem arányos, vagy azért, mert ilyen arány nincs, vagy mert az arányt megbontják, átlépik. Az eltúlzottnak minősített izraeli megtorlásokat e második értelemben ítélik el – ami mögött az a ki nem mondott szemlélet áll, hogy létezik az Izrael és a Hamász közötti konfliktusban egy normális állapot, amelyet a Tsahal, az izraeli hadsereg kizökkentett az egyensúlyból, mintha a konfliktus nem lenne, minden komoly konfliktushoz hasonlóan, kezdettől fogva aránytalan.
Mi lenne az a helyes arány, amelyet Izraelnek tiszteletben kellene tartania ahhoz, hogy elnyerje a közvélemény kegyét? Mondjon le technológiai fölényéről és használjon pontatlan rakétákat, köveket, vagy folyamodjon öngyilkos merényletekhez, ember-bombákhoz és célozza meg a polgári lakosságot? Vagy jobb lenne, hogy Izrael bölcsen várja meg, amíg a Hamász Iránnak és Szíriának köszönhetően „kiegyenlíti” tűzerejét? Vagy a céljait válassza ki ellenfeléhez hasonlóan, és mivel a Hamász – eltérően a Palesztin Hatóságtól – elutasítja a zsidó állam elismerését és állampolgárainak megsemmisítéséről álmodik, talán Izrael ezt a radikalizmust utánozza és fogjon gigantikus etnikai tisztogatásba?
Minden konfliktus, akár lappangó, akár már kitört, természeténél fogva „aránytalan”. Ha az ellenfelek megegyeznének eszközeiket és céljaikat illetően, már nem lennének ellenfelek. A konfliktus azt jelenti, hogy a felek nem értenek egyet, tehát mindkét tábor érvényesíteni akarja azt, ami a számára előnyös és ki akarja használni ellenfele gyengeségeit. A Tsahal nem fosztja meg magát attól, ami számára „hasznos”, amikor technikai fölényét alkalmazza az ellenséges célpontokra mért csapásokban. A Hamász sem, amikor a gázai lakosságot emberi pajzsként használja, és elutasítja ellenfele erkölcsi aggályait és diplomáciai erőfeszítéseit.
A közel-keleti békét csak akkor lehet előmozdítani, ha megszabadulunk a hajthatatlanságtól, amely nemcsak a mindenre kész fanatikusokat kísérti meg, hanem a gyilkos konfliktusokat gondviselés-szerűen kiegyensúlyozó „arányosságról” fantáziáló angyali lelkeket is – hangsúlyozza Glucksmann. A Közel-Keleten nemcsak a játékszabályok betartatásáért folyik a harc, hanem azok megszabásáért is. Lehet vitatkozni egyik vagy másik katonai vagy diplomáciai lépésről, de nem szabad feltételezni, hogy a problémát a világ jó lelkiismeretének láthatatlan keze már eleve megoldhatja. Nem jelent aránytalanságot a túlélésre való törekvés – zárja írását a filozófus.
