A MAZSIHISZ vezetőit fogadta Gönz Kinga külügyminiszter
Forrás: MTI
A külügyminiszter szerint a Gázával kapcsolatos magyar álláspont összhangban áll az Európai Unió állásfoglalásával, vagyis sürgeti az erőszak leállítását, és a visszatérést a konfliktus tárgyalásos megoldásához.
Ezt a külügyi szóvivő tájékoztatása szerint Göncz Kinga akkor mondta, amikor fogadta Feldmájer Pétert, a Mazsihisz elnökét, valamint Zoltai Gusztávot, a Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközségének ügyvezető igazgatóját kedden a fővárosban. Szelestey Lajos, külügyi szóvivő az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette: a megbeszélésen Göncz hangsúlyozta, hogy Izrael a nemzetközi jog alapján jogosult az önvédelemre, de a válasz mértékét aránytalannak tartotta.
Hozzátette, hogy alapvető fontosságú mindkét részről a civilek életének megóvása, illetve a humanitárius katasztrófa elkerülése.
A Mazsihisz vezetői a találkozón elismerésüket fejezték ki a gázai helyzettel kapcsolatban kiadott külügyminisztériumi nyilatkozat kiegyensúlyozottságáért. Ugyanakkor aggodalmuknak adtak hangot, mert megítélésük szerint a magyar sajtó nem mindig tárgyilagosan és árnyaltan mutatja be a gázai konfliktus kirobbanásának okát, és nem kap elegendő hangsúlyt az Izrael elleni rakétatámadás-sorozat, illetve az izraeliek biztonsági igényének kérdése – zárul a közlemény.