Libanonból is támadják Izraelt
S. Takács András, Tel-Aviv / Forrás: Népszabadság
Több hullámban is rakétákkal támadták Izraelt Libanonból a gázai offenzíva tizenharmadik napján. A Hezbollahnak nem tetszik a körvonalazódó tűzszünet.
Az izraeli hadseregtől kiszivárgott információk szerint az észak-izraeli Galilea nyugati felében, Naharíja körzetében három vagy négy rakéta csapódott be. Izrael szinte azonnal tankokkal válaszolt az akcióra, a hadsereg tájékoztatása szerint a rakéták kiindulópontjait célozva.
Az egyik rakéta a naharíjai idősek otthonát érte, ketten könnyebben megsérültek. A Hezbollah bejelentette, hogy semmi köze a támadáshoz, amelyet szerinte valószínűleg egy kisebb terrorcsoport követett el.
Az izraeli hadsereg a Gázai övezet elleni légi offenzíva kezdete óta riadókészültségben volt a Hezbollah várható rakétatámadásai miatt.
Csak hangrobbanás?
Libanoni biztonsági erők is megerősítették, hogy öt izraeli lövedék érte az ország déli területét, hírt adott róla a libanoni köztelevízió és a Hezbollah televíziós csatornája is. Három órával később állítólag még egy rakétát lőttek ki Izraelre Libanonból. A libanoni hadsereg cáfolta az információt, az izraeli haderő későbbi bejelentése szerint a rakétatámadás második hulláma egyszerű hangrobbanás volt, amit egy arra haladó sugárhajtású repülőgép keltett.
Helyi források szerint nem a Hezbollah lőtte ki a rakétákat Izraelre, azokat ugyanis az ENSZ békefenntartó missziója (UNIFIL) által ellenőrzött zónából indították. A Hamász radikális palesztin szervezet libanoni kirendeltsége cáfolta, hogy a palesztin szervezet állna a támadások mögött. az UNIFIL „maximális önmegtartóztatásra” szólította fel az érintetteket. A Fuád Szinjóra vezette bejrúti kormány elítélte a rakétatámadást.
Haszan Naszrallah sejk, a Hezbollah vezetője tegnap fenyegette meg Izraelt a síita gyászünnep, az ásúra alkalmából, kijelentve, hogy „szétzúzzák” Izraelt, ha megtámadja Libanont. Ehud Olmert kedden óva intette a Hezbollahot attól, hogy második frontot nyisson Izrael északi határánál. Naszrallah ostorozta azokat az arab vezetőket, akik tűzszünetet igyekeznek létrehozni Izrael és a Hamász között a Gázai övezetben.
Izrael 2006 nyarán háborút vívott a Hezbollah ellen, miután a síita szervezet egy határon átnyúló halálos akcióban két izraeli katonát túszul ejtett. A 34 napos konfliktus alatt a Hezbollah négyezer rakétát lőtt ki Izraelre.
„Apám érezte, hogy baj lesz”
– Bekapcsolom reggel a tévét, és látom, hogy lövik a városomat – mondja egy huszonéves katonalány Tel-Avivtol nem messze egy kibucban. – Beszéltem a szüleimmel, azt mondták, semmi bajuk, holnap várnak haza. Az apám érezte, hogy baj lesz, mar egy héttel ezelőtt kinyitotta az otthoni bunkert.
Két és fél évvel a második libanoni háború után újra menekülni kellett a rakéták elől.
– Most nem pánikolok annyira – mondja a lány –, mar nem szokatlan a helyzet, van benne némi rutinunk.
Barátja éppen a Gázai övezetben szolgál. – Hosszú idő után először tegnap beszéltünk – újságolja –, elvették az ő mobiltelefonját is, nehogy kiszivárogjon valami. Azt mondta, minden rendben, jól van, szeret, de fogalma sincs, mikor jön haza.
Az északi támadás a lány olvasatában csak egy új bizonyíték arra, hogy Izraelnek nincs más választasa, meg kell védenie magát, méghozzá egyszerre több fronton. – Elegen vagyunk katonák, nincs mitől tartanunk – bizakodik.
„Nem érdekel, mit gondolnak”
Amikor a nemzetközi közvéleményt hozom szóba, és megemlítem, hogy Izraelt sokan agresszorkent, de legalábbis a túlzott válasszal civileket gyilkoló félként látják a konfliktusban, azt feleli, Európában és az Egyesült Államokban fogalmuk sincs az embereknek, milyen folyamatos terrorfenyegetettségben élni, milyen érzés úgy lefeküdni, hogy a határon túlról kilőtt rakéták miatt nem biztos, hogy reggel találkozhat a családjával.
– Megmondom őszintén – sóhajt –, cseppet sem érdekel, mit gondolnak Izraelen kívül az országunkról. Jöjjenek ide, éljenek itt, azután beszéljenek!
Folytatódó harcok a Gázai övezetben
A libanoni incidenssel párhuzamosan a Gázából hat rakéta csapódott be a dél-izraeli városokban. A Gázavárosból érkező hírek szerint az övezet központját csütörtök hajnal előtt húsz légitámadás érte. Egy ember meghalt, tíz megsérült. A terület déli részén izraeli katonák többször is összetűztek a palesztin szélsőségesekkel.
Huszonkilenc palesztin halt meg tegnap a három órás tűzszünetet követő légitámadásokban, miután röplapokon figyelmeztették őket, hogy hagyják el házaikat, „mert azokat a Hamász fegyvercsempészetre és rejtőzködésre használja”. Ezzel a palesztin halálos áldozatok száma hétszáz felé közelít a mintegy háromezer sebesült mellett. Izraeli részről tízen vesztették életüket, köztük három civil.
„Lelkesítő Hamasz videó„