Merkel és a Fehér Ház is a Hamászt teszi felelőssé
Merkel német kancellár szerint egyedül a Hamász palesztin szervezetet terheli a felelősség amiatt, hogy eszkalálódott az erőszak a Közel-Keleten. A washingtoni Fehér Ház hétfői közlése szerint Hamász radikális palesztin mozgalomnak be kell szüntetnie az Izrael elleni rakétatámadásokat.
Angela Merkel vasárnap este telefonbeszélgetést folytatott Ehud Olmert izraeli kormányfővel, akinek kifejtette: „egyértelműen és kizárólag” a Hamászt tartja felelősnek a legújabb fejleményekért – közölte hétfőn Thomas Steg helyettes kormányszóvivő.
izraeliek_fedez__kben.jpg |
| Izraeliek fedezékben az észak-izraeli Askelónban. (Forrás: Metropol) |
Merkel „fontosnak tartja, hogy a közel-keleti helyzet megítélésekor ne cserélődjön fel az ok és az okozat, ahogy azt is, hogy se ok, se okozat ne merüljön feledésbe” – hangsúlyozta Steg. Azt is kiemelte, hogy a kancellár szerint csak politikai úton rendezhető az izraeli-palesztin konfliktus, két államnak (izraelinek és palesztinnek) kell léteznie egymás mellett. Merkel felszólította a Hamászt, hogy „haladéktalanul” vessen véget az izraeli települések elleni rakétatámadásainak, s ezt az állapotot tegye tartóssá.
A Hamász radikális palesztin mozgalomnak be kell szüntetnie az Izrael elleni rakétatámadásokat, és bele kell egyeznie egy tartós tűzszünetbe a washingtoni Fehér Ház hétfői közlése szerint ahhoz, hogy a most folyó harcok befejeződjenek.
A palesztin mozgalomnak életképes és tartós tűzszünetbe kell beleegyeznie – mondta Gordon Johndroe fehér házi szóvivő. Ezen kell munkálkodnia minden részvevőnek, ezen dolgozik az Egyesült Államok is – fűzte hozzá.
