A szent életű püspök antiszemitizmusa
Czene Gábor / Forrás: Népszabadság
Katolikus technikák Prohászka Ottokár védelmére
„Hisszük, hogy Prohászka kiállja a vizsgálatot, az igazságot objektíven kutató tudósok és a független, nem ideológiáktól és nem érdekektől vezérelt történészek részéről. Nekünk Prohászka példakép.” (Spányi Antal püspök)
„A konzervatív antiszemita ideológia egyik vezéralakja, Prohászka Ottokár katolikus püspök.” (Felirat a holokauszt emlékközpont kiállításán)
Prohászka Ottokár (1858-1927) székesfehérvári püspök a katolikus egyház és a jobboldal szemében újra kultikus figura lett. Sírfeliratának megfelelően Magyarország apostolaként és tanítómestereként tisztelik. Utcákat, tereket, iskolákat neveztek és neveznek el róla, a székesfehérvári egyházmegye emlékévet rendezett kultusza ápolására. Különféle alkalmakkor boldoggá avatása mielőbbi megindításáért imádkoznak. Mellszobrát nemrég – jobboldali parlamenti politikusok társaságában – a kalocsai érsek avatta fel. A „szent életű püspök személyiségét, mint példaképet, és műveit, mint korunk szellemi kincsestárát” újságcikkek, tanulmányok, könyvek sora méltatja.
Kritikusai sem vitatják, hogy a magyar katolicizmus nagy hatású alakja volt, szociális tanításai például kiállták az idő próbáját. Csak éppen ugyanez a Prohászka Ottokár, a hungarizmus fogalmának szülőatyja volt az, aki a zsidóságot romlott, erkölcstelen fajnak minősítette, és fekélyhez hasonlította, amely „csontvázzá rágta a keresztény magyar népet”. A mai náci-nyilasok előszeretettel idézgetnek tőle. Van miből: „Az antiszemitizmus a keresztény erkölcstan és a keresztény társadalmi rend reakciója, s mint ilyen, a legjogosultabb mozgalom”, „A magyar nép a gyönge, de ízletes pontyocska, a zsidóság a csuka”, „A keresztény társadalomban a zsidókat emancipálni annyit tesz, mint az erkölcstelenségnek és az erkölcsiségnek ugyanazt a szabadságot, a lelkiismeretnek és a lelkiismeretlenségnek ugyanazokat a jogokat adni”. És így tovább.
A püspök támogatta a numerus clausust, a zsidók ellen irányuló 1920-as törvényt is. Sőt. Gárdonyi Máté pap-történész szerint Prohászka joggal nevezhető a törvény „ötletgazdájának”. Összességében pedig antiszemita érvrendszerével „hozzájárult a magyar társadalom lelkiismeretének végzetes eltompításához”.
Ez a vélemény kivételesnek számít, az egyházi személyiségek és a katolikus szerzők többsége egészen más színben látja Prohászka Ottokárt. Pápai Lajos győri püspök így méltatja: „Személyében csodálatos egységbe olvadt a tudós, a jövőbe látó, lényeget észrevevő gondolkodó, az író és költő, a szociális reformer, a misztikus, a szent.” Akad magyarázat a zsidósággal kapcsolatos vélekedéseire is: „Legfőbb tény, hogy Prohászka 1927-ben halt meg, amikor az antiszemitizmusnak a hitleri holokausztba tetőződő folyamatáról még nem lehetett tudni. Sok megjegyzését – főleg a nem nyilvánosságnak szánt naplójában – nyilván másként fogalmazta volna meg 1945 után”. A jezsuita Szabó Ferenc, a „Prohászka Ottokár élete és műve” című könyv írója is hangsúlyozza, helytelenül járnak el azok, akik az adott kor kontextusát figyelmen kívül hagyják és anakronisztikus módon a „holokauszt távlatában” mérlegelik a püspök álláspontját.
Hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy Prohászka erősen túllépte azt a határt, ami az „adott kor kontextusában” még megbocsátható, de ha nincs igazunk, az iménti okfejtések akkor is megválaszolatlanul hagynak egy fontos kérdést. Jelesül: hogyan lehet az, hogy a „jövőbe látó, lényeget észrevevő”, váteszként tisztelt gondolkodónak, aki – Spányi Antal székesfehérvári püspök szavaival élve – „felismerte a természetfeletti jeleket”, sejtelme sem volt, miféle erőknek szolgál munícióval? Miért nem támadtak kételyei, amikor így elmélkedett: „Ráfogják az Ébredő Magyarok Egyesületére, hogy az zsidópusztító egylet. Ez nem igaz, mert az ébredők csak a magyar fajt védik”.
Miközben Prohászka védelmezőinek egy része tagadja vagy bagatellizálja az antiszemitizmus vádját, mások azzal mentegetik, hogy különbséget tett a „jó” és „rossz zsidó” között. („Minden derék zsidót szívből tisztelek és szeretek.”) Megint mások inkább azonosulni igyekeznek a püspöki megnyilatkozásokkal. Közéjük tartozik Orvos Levente somogysámsoni plébános is, akinek tanulmányát beválogatták a Prohászka-emlékév apropóján kiadott egyházi kötetbe.
A plébános szerint „hiábavaló minden olyan próbálkozás, amely Prohászkát fel kívánja menteni a zsidóellenesség vádja alól”, ezért „teljes értelmetlenség lenne még csak kísérletet is tenni” erre. Tévedés azonban arra gondolni, hogy ebből valamiféle beismerés vagy bocsánatkérés következik. A szerző e helyett a „kiváló teológus” Schütz Antalra hivatkozik, aki már 1929-ben kinyilvánította, hogy „Prohászkának a zsidókérdésben az álláspontja mindig kifogástalanul és nagylelkűen a keresztény ethika álláspontja volt”.
Orvos Levente a holokausztról szóló 1998-as szentszéki dokumentum, az „Emlékezünk: megfontolások a soáról” nyomán különválasztja az antiszemitizmust és az antijudaizmust. Az antiszemitizmus faji, származási alapon ítéli el a zsidóságot, az antijudaizmus viszont – érvel a szerző – a „zsidóság nagy része által képviselt” életfelfogást és morált utasítja el, tehát „nemzeti és hitvédelmi oldalról, vagyis világnézetileg” közelít a kérdéshez. Orvos Levente szerint az antijudaizmusnak is több formája van, Prohászka nézetei a „morális antijudaizmus” kategóriájába sorolhatók. Márpedig ezzel nincs semmi baj, ellenkezőleg: a püspök akkor lenne elmarasztalható, ha „valamilyen formában nem emelte volna fel szavát az igazságtalanságok ellen”. A plébános – egy felmérés eredményét eltorzítva – a mai magyarországi zsidóság nagy részét nemzetietlen beállítottságúnak nevezi. A katolikus egyházról ugyanakkor megállapítja, hogy a „zsidóellenesség nem minden formáját ítéli el”, de különböző okok miatt a „tanításnak ezt a részét nemigen hangoztatja”.
Vegyünk nagy levegőt… Jóindulatú feltételezéssel élve azt lehet mondani, hogy a plébános nem kellő alapossággal tanulmányozta az általa említett 1998-as szentszéki dokumentumot. Bár a szöveg élénk vitákat kavart, alapállása teljesen világos. Elég, ha csak az utolsó bekezdést idézzük: „Végül minden jóakaratú embert arra kérünk, gondolkodjon el mélyen a soá jelentőségén. A sírokban fekvő áldozatoknak és a szenvedések túlélő tanúinak kiáltása fölkelti az egész emberiség figyelmét. Ha ezekre a borzasztó tapasztalatokra emlékezünk, akkor tudatosul bennünk az üdvös figyelmeztetés: az antijudaizmus és az antiszemitizmus romlott magvai soha többé nem verhetnek gyökeret egyetlen ember szívében sem”.
Az egyházi üzenet, úgy látszik, lassan terjed. A bizonyos körökben szaktekintélynek elfogadott Barlay Ö. Szabolcs pap, tanár és történész Orvos Leventén is túltesz. Egyik munkájában Prohászka „Zsidókérdés Magyarországon” című röpiratát ismerteti, amely angolul 1920-ban jelent meg Hágában. A püspök nemzetközi színtérre akarta vinni a kérdést – írja Barlay Ö. Szabolcs -, hogy „ezek a fórumok is lássák, hogy súlyos nemzeti katasztrófáról van szó, melyet önerőből a magyar nép megoldani nem képes”. Szabolcs atya aztán leszögezi, hogy „Prohászkát nem lehet hazugság nélkül antijudaistának bélyegezni”, csak azért, mert kijelentette, hogy a „zsidó faj mindig idegen marad, bárhol él is”. Szerinte „amit Prohászka csak sejtett, megérzett, az mára és a közeljövőre élő valóság lett. Tudniillik az ő korában ezek a szociáldemokrata-liberális- szabadkőműves-zsidó eszmék még térben és időben körülhatárolható bacilusközpontok voltak”. Barlay Ö. Szabolcs napjainkban értette meg Prohászka 1896-ban mondott próféciáját: „ha nem vigyáztok, száz év múlva szétrág benneteket ez a szellem, amelynek magvait most vetik el!”.
Láthattuk, milyen változatos technikák léteznek Prohászka püspök tisztára mosására. Különösképpen sajátos az a megközelítés, amely – kölcsönvéve a már idézett Gárdonyi Máté találó megfogalmazását – Prohászka védelmében éppen azt a benyomást erősíti, hogy „Prohászka gondolatmenete oly mértékben antiszemita, hogy teljességgel védhetetlen”.
Katolikus berkekben kevesen vannak, akik nyilvános belátják, hogy bármennyire is maradandónak bizonyult Prohászka Ottokár életművének jelentős része, a zsidósággal kapcsolatos tézisei vállalhatatlanok, mi több: szégyenteljesek.
További – kétségkívül kényelmes – módszer az elhallgatás. A püspök életútját bemutató írások gyakran szóba se hozzák a kényes pontokat. A Prohászka-emlékév alkalmából a székesfehérvári egyházmegye pályázatot hirdetett általános iskolások és gimnazisták számára. A kiírás szerint a cél a „püspök életének, sokoldalú tevékenységének és hatalmas életművének megismerése” volt, de a megadott témák között hiába is keresnénk olyat, ami a zsidósághoz fűződő viszonyát tárgyalná. Az emlékévhez kötődő székesfehérvári tárlat szintén nem foglalkozott az antiszemitizmussal. Mózessy Gergely, az egyházmegyei gyűjtemény igazgatója annak idején a Heti Válaszban azzal érvelt, hogy ezt nem tekintik az életmű meghatározó részének, másfelől „nem akarják erősíteni a Prohászkával szembeni előítéleteket”.
Közben a Páva utcai holokauszt emlékközpont kiállításán a püspök fotója az 1920-as Teleki-kormányt, valamint egy Horthy Miklóst és Hitlert ábrázoló 1938-as felvétel között látható, ezzel a szöveggel: „A konzervatív antiszemita ideológia egyik vezéralakja, Prohászka Ottokár katolikus püspök”.
A bírálatok szerint így olyan látszat keletkezhet, mintha a püspöknek, aki pedig a második világháború kitörésekor több mint tíz éve halott volt, közvetlen köze lenne a vészkorszakhoz. A katolikus egyház régóta szeretné elérni, hogy a fényképet vegyék le, vagy – lehetőleg a szövegen is változtatva – tegyék át máshová.
Az emlékközpont vezetői nem szándékoznak külső nyomásnak engedni, de szakmai-történészi szempontok alapján megfontolják, hogy esetleg máshol helyezzék el a fotót. A képaláírás kiegészülne azzal, hogy „meghalt 1927-ben”, tehát még véletlenül sem gondolhatná senki, hogy a püspököt bárki a népirtásban való tevőleges részvétellel vádolja.
A szövegen viszont nem finomítanak. Hisz Prohászka Ottokár püspök tényleg az volt: a konzervatív antiszemita ideológia egyik vezéralakja.
