Őrület, öngyilkos terrorista és SS tiszt alig tíz dollárért
Forrás: Népszava
Botrányos Lego figurák miatt tiltakoznak
Zsidók és muzulmánok protestálnak Nagy-Britanniában egy interentes üzlet „ízléstelennek” mondott játékai ellen. Az amerikai Brickarms ugyanis SS rúnás második világháborús figurái mellett piacra dobta a Mr. White névre keresztelt „öngyilkos merénylőt” is.
Felháborodtak és tiltakoznak Nagy-Britanniában vallási csoportok, amiért a Brickarms amerikai internetes üzlet terroristákat és SS katonákat idéző Lego figurákat dobott piacra. A páncéltörővel, kalasnyikovval, vagy éppen kézigrántokkal fölszerelt műanyag alakok bárki által megrendelhetőek pár kattintással, néhány dollárért.
„Az embereknek arra kéne koncentrálniuk, hogy a gonosz erők elleni harcban egy népként fogjanak össze, ahelyett, hogy intoleranciára nevelnek egyesek” – vélekedett a játékszerekről a muzulmán Ramadan Alapítvány nevében nyilatkozó Mohammed Shafiq.
A Rasszok Közötti Egyenlőség Tanácsa nevű zsidó szervezet pedig „ízléstelen játékszerről” beszélt. „Le tudnák mondani ezekről az ízléstelen játékokról, különösen, mikor olyan sok nyugtalanság van a világban” – nyilatkozta a The Sun című brit lapnak Edi Friedman, a tanács képviselője.
A népszerű építőjáték gyártója is elhatárolódott a Brickarms figuráitól, s hangsúlyozták: nem adtak engedélyt a cégük filozófiájával amúgy is szöges ellentétben álló termék forgalmazására.
A Brickarms vezetője, a millitáns figurák „föltalálója” két éve alkotta meg első játékszereit. Mint mondja az ötlet közvetve a kisebbik fiától származik, akik sokáig könyörgött nála háborús legokért. A hirtelen ötletből azóta folyamatosan bővülő kollekciót állított össze és beindította családi vállalkozását is. Honlapjukon a terroristán és SS katonán kívül további számos alakot és kiegészítőt árulnak még.