Sólyom az egyházak fontosságáról beszélt
Forrás: MTI
Az emberekben még nem tudatosult a Magyarországot is érintő nemzetközi gazdasági válság mértéke, ezért az egyház karitatív tevékenységére az eddiginél is nagyobb szükség lesz – jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök újságírók előtt kedden, mielőtt hivatalában magyarországi és határon túli magyar egyházi méltóságokat fogadott.
A gazdasági válság idején lelki támaszra is szükség lesz, hogy azoknak, akik erre rászorulnak, segítsenek a helyzet feldolgozásában – mondta az államfő.
Sólyom László hozzátette, hogy ha nem történik strukturális változás a gazdaság területén és a lelkekben, akkor „hosszú és lassú vergődés vár az országra”.
Véleménye szerint szükség lett volna hosszú távú tervezésre, perspektivikus látásmódra. Ehelyett a magyar politikai életet a rövid távú cselekvések jellemzik, és nincs együttműködés, nincs perspektíva. Úgy fogalmazott: fel kell ismerni, hogy „hosszú távú játék, nem élethalálharc” a politika.
Sólyom László a magyarországi katolikus, a református, az evangélikus és a baptista egyház, valamint az izraelita felekezet vezetőit és képviselőit fogadta. A találkozón a határon túli magyar egyházak képviseletében hét római katolikus és egy görög katolikus, nyolc református, két evangélikus és egy unitárius vezető jelent meg.