A zsinagóga, amely túl szép volt a városiaknak
Budapestről nézve olyan egyszerű minden, szép, kerek és teljes a magyarországi zsidóság. A fővárosban van zsidó óvoda, iskola, egyetem, kóser éttermek, nyári fesztivál és jó néhány zsinagóga. Mindenki válogathat és váltogathat kedvére.
 fehervari_tura_9.jpg |
| Tekintse meg a szerző képes beszámolóját |
Van ahol azonban nem természetes, hanem mindennapi küzdelmek és rábeszélések sorozata, hogy meglegyen a tíz ember, a minjen. Az OR-ZSE zsidó közösségszervezői nemrég egy ilyen közösséget, a székesfehérvárit látogatták meg.
Hideg, kora őszi vasárnap délelőtt gyülekezünk a Rabbiképző Bérkocsis utcai épületének HÖK-szobájában.
Kivételesen nincs füst, a cigimért nyúlok, de mivel más sem teszi, elönt a bűntudat és hagyom annyiban. Reggel van még, nem túl korán, bár vasárnap délelőtt minden felkelés túl korainak számít. Sommer László tanár úr, a tanulmányi kirándulás szervezője szerint időben kell elindulnunk ahhoz, hogy még sötétedés előtt hazaérjünk.
Hiába erőltetem szemem: busz bizony nem áll az épület előtt, ugyanis nem egy szokványos társas útra megyünk, hanem csak ide a szomszédba, Fehérvárra. Meg az OR-ZSÉ-ban egyébként is minden mindig egy kicsit másképp, egyszerűbben, furcsábban, szerethetőbben megy.
Most sem okoz csalódást az egyetem: hűtött-fűtött légkondicionált busz helyett autókkal kelünk útnak. Önkéntes felajánlás alapján a kocsival és jogosítvánnyal rendelkező diákok magukkal hozzák osztálytársaikat.
Dél körül érünk Székesfehérvárra, amely már kezd ébredezni. A volt neológ zsinagóga helyén most egy emléktábla áll, ferdén, fáradtan: a régi, lerombolt templom helyét jelöli meg. Ennyi maradt a múltból. Az emléktábla mellett, a zsinagóga helyén ma egy vidékies hangulatú áruház áll, de azért csillogni-villogni még tud. Ez is egyfajta központ, bár azért nagyon hiányoznak a régi zsidó templom tornyai. Autóink a plazával szemközti hitközségi épület előtt parkolnak le: egyszerű, a tájba jól beleolvadó házikó, csak vaskapujának mintázatán látszik, hogy zsidók használják. A székház előtt már vár bennünket Jávor Mátyás, a helyi közösség elnöke. Bár vasárnap délidő van, „Matyi” vonásain és kedvességén ennek a ténynek semmi nyoma. Igazi házigazda módjára mindenkinek bemutatkozik, s szinte rögtön elkezd beszélni, anekdotázni. Mert azt nagyon szeret. Arca sima, ráncot, fáradtságot nem lehet felfedezni rajta.
 fehervari_tura_8.jpg |
| Sommer László, Dr.Gergely Anna, Jávor Mátyás |
Mielőtt bemennénk, elidőzünk kint egy pillanatra: Jávor úr a forgalmas út másik oldalára néz, majd lemondóan mutat a kis emléktáblára. Ő még látta a templomot, mielőtt leromboltatták volna. A legendás zsinagóga megépítésével a város zsidó közössége egykoron több évtizedre eladósodott, azonban a zsinagóga méretei és szépsége állítólag Dohány templomával vetélkedett, tornyai a város jelképeivé váltak. Sokak szemében azonban túl szép volt a templom és szépen felrobbantatták a zsinagógát. A zsidó templom büszke tornyai sértették az akkori helyi vezetőinek büszkeségét. Régen volt, de sajnos igaz volt.
A helyi aprócska zsidó közösség székházában az elnök mellett Gergely Anna muzeológus fogad bennünket, előadást tart a székesfehérvári zsidóság múltjáról. Kivéve a holokausztról, arról nem szeretne beszélni. Senki sem kérdezi – mert mindenki tudja –, hogy miért. A náci és nyilas pusztítás után a valaha népes zsidósággal büszkélkedő városba alig háromszáz ember jött vissza. Napjainkban tízen, ha eljárnak imádkozni, de ők is csak péntek este: „Szombat délelőtt már nem jönnének el, túl megterhelő lenne számukra – konstatálja beletörődően a tényeket Jávor Mátyás elnök, majd megmutatja imatermüket. Szép, tágas, vakítóan fehér falú helység, falain kék Dávid-csillagok. Hajdanán két, egy ortodox és egy neológ zsinagógája is volt Fehérvárnak, mára csak ez a kis imaterem maradt.
Fiatalok vannak? – kérdezi valaki bátortalanul.
Jávor Mátyás felnéz, kissé fáradt szemében ott a válasz: „Egy sincs, de mi öregek ameddig lesz erőnk, csináljuk tovább. Zoltai Gusztáv szokta mondani, azzal vigasztal bennünket, hogy amíg egy imádkozó zsidó is van a városban, addig lesz zsidóság is.” Rabbija már évtizedek óta nincsen a közösségnek, ’56 előtt is csak rabbi helyettesük volt. Nagyünnepekkor mindig az OR-ZSÉ-ról küldenek valakit előimádkozni. A hitközség székházában takaros kis szoba várja Fehérvár leendő vallási vezetőjét.
A székház megtekintése után megnézzük a városban született Goldziher Ignác világhírű orientalista, a Rabbiképző volt titkárának és professzorának szülőházát. A patinás, kétszintes házikó és a belvárosban lévő Goldziher utcácska csendjét a háttérből harsogó zene, második világháborús feelingű induló töri meg. Fekete-fehér egyenruhás gárdisták tűnnek fel, délután lesz a városban a Magyar Gárda „tisztavatása”. Harsog, dübörög a nemzeti rock, sokan félve néznek a rendezvény helyszíne felé.
Jávor úrtól elbúcsúzunk, hazafelé megnézzük a városi, majd a lovasberényi zsidó temetőt: 1720-ban alapították, ma már egyetlen zsidó sem lakik a festői falucskában. Néhány éve, egy Németországban élő volt lovasberényi lakos meglátta és megszánta az elhanyagolt, elárvult kis temetőt. Gyűjtést, koncerteket és rendezvényeket rendezett: németországi katolikusok pénzéből, adományaiból építettek új kerítést a zsidó temetőnek. Jó néhány sírt fel is újítottak.
Sommer László a temető bejárata előtt megáll, köré gyűlünk és ő felolvassa a lovasberényi zsidó temetkezési hely történetét. Aztán kisvártatva előkerül a kapukulcs, belépünk, sokan megilletődve. Körbejárjuk a sírokat, valaki egy követ is feltesz az egyikre. Sommer tanár úrtól megkapjuk házi feladatunkat: félév végéig minden diáknak fel kell dolgoznia egy zsidó temető történetet és kielemeznie néhány sír szimbolikáját.
