Merkel: ha a többség felemeli a szavát, elkerülhető lett volna a kristályéjszaka
Forrás: STOP
A hallgatás és a közömbösség veszélyére figyelmeztetett Angela Merkel német kancellár a kristályéjszakának nevezett zsidóellenes náci pogrom 70. évfordulója alkalmából rendezett központi megemlékezésen, vasárnap az egyik berlini zsinagógában.
A kormány és a Németországi Zsidók Központi Tanácsának közös megemlékezésén részt vettek a kabinet miniszterei és a parlament vezetői is.
Merkel hangsúlyozta, hogy a pogrom talán elkerülhető lett volna, ha a hallgató többség felemelte volna a szavát a nemzetiszocialisták korábban kezdődött bűncselekményei miatt. 1933-ban még csak a könyvek égtek, 1938-ban már a zsinagógák is, később pedig már egész Európa – jelentette ki a kancellár.
1938. november 9-ről 10-re virradó éjszaka a nemzetiszocialisták egy központilag megtervezett országos zsidóellenes erőszakhullám keretében mintegy 1400 zsinagógát raboltak ki és rongáltak meg, valamint romba döntöttek és felgyújtottak közel 8000 zsidó üzletet.
Meglincseltek csaknem száz zsidót, s harmincezer körülire tehető azoknak a száma, akiket ekkor elhurcoltak különböző koncentrációs táborokba. Más adatok szerint a pogromban több mint ezer zsidó vesztette életét. A kristályéjszaka a több mint hatmillió európai zsidó meggyilkolásához, illetve halálához vezető zsidóüldözés kezdetét jelentette.
Az évforduló kapcsán a kancellár mindenekelőtt azt tartotta fontosnak: Németországnak, illetve a német kormányoknak mindent meg kell tenniük azért, hogy Auschwitz és a zsidó holokauszt soha ne ismétlődhessen meg. Az idegenellenesség, a fajüldözés és az antiszemitizmus többé nem nyerhet teret – jelentette ki Merkel, utalt viszont arra, hogy még ma is erős a szélsőjobboldal Németországban.
Emlékeztetett arra, hogy ma is hetente feldúlnak egy zsidó temetőt, az utcákon rabbikat támadnak meg, változatlanul erősek az antiszemita előítéletek, s ebben az esztendőben megközelítette az ezret az antiszemita indíttatású erőszakos cselekmények száma. Rendkívül aggasztónak nevezte azt is, hogy a neonáci Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) képviselőkkel rendelkezik több tartományi parlamentben, illetve önkormányzati testületben.
Merkel a toleranciát az egyik legfontosabb értéknek nevezte, de hangsúlyozta, hogy a szélsőjobboldal elleni harcban nincs helye a hallgatásnak, a közömbösségnek és a toleranciának. A szabadság, a demokrácia és az emberi méltóság védelmét pedig az évforduló kapcsán a legfőbb kötelességként említette.
Az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet Charlotte Knobloch, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke, hangsúlyozva, hogy a hatmillió európai zsidó meggyilkolása soha nem lehet lábjegyzet a történelemben. Csak egy életképes és egészséges demokrácia tudja felvenni a harcot a szélsőjobboldallal, illetve az antiszemitizmussal szemben – jelentette ki Knobloch.