A körösnagyharsányi zsidóság története és megmaradt emlékei
A MAZSIHISZ támogatásával 2008 októberében megjelent Balogh István a körösnagyharsányi zsidóság és temetőik történetét feldolgozó kiadványa.
korosharsany_illusztr__ci__.jpg |
Körösnagyharsány, egy kis falu Békés megyében a román határ mellett. A nagy történelmi múltú községet református vallású, magyar nyelvű családok lakják. Mintegy másfél évszázadon keresztül élt a településen egy kis lélekszámú, zömmel kiskereskedőkből, kocsmárosokból illetve földbérlőkből álló vallásos zsidó közösség.
Házakat építettek, temetőt hoztak létre, a község társadalmának, életének szerves részévé váltak. A trianoni béke után az eredetileg Nagyvárad vonzáskörzetéhez tartozó Körösnagyharsány határ menti település lett. A zsidó közösség lassú fogyásnak indult, majd sorsukat, mint mindenhol máshol, itt is a holokauszt pecsételte meg. A deportálás időszakában azonban a községben több vidéki zsidó család tagját rejtették el.
A szerző harmadik könyvével ennek a kis zsidó közösségnek és ma is meglévő temetőinek szeretne emléket állítani, emellett tisztelegni azon harsányiak példamutató embersége előtt, akik életük kockáztatásával is vállalták az üldözöttek megmentését.
„Bízom abban, hogy könyvemből a felnövekvő generációk megismerhetik szülőhelyük múltjának egy elfeledett részét és minél messzebb hírét vihetem a körösnagyharsányi zsidó közösség méltatlanul elfeledett történetének és értékes épített emlékeinek.” (Balogh István)
A könyv tartalmazza 66 oldal terjedelemben (2 dokumentum-másolattal, 23 fényképpel, 6 térképpel és 5 táblázattal) a körösnagyharsányi zsidóság történetét a letelepedéstől a közösség megszűnéséig, külön fejezet dolgozza fel a nevesebb harsányi zsidó családok teljes történetét és megtalálható a könyvben az összes harsányi zsidó síremlék fényképe, felirata és felirataik egész fordítása.
A kiadvány megrendelhető:
bekes@baloghistvan.hu, vagy a simonpessel@hotmail.com e-mail címeken
(Ára: 680 Ft + postaköltség)
