A zsidó, mint toposz

Gondolatok a bayeri ocsmányság kapcsán az amerikai zsidó képről. Kísérlet a valóságmag leválasztására, és annak megvilágítására, hogy ennek exponálása miért keltett akkora indulatokat.

Előre kell, hogy bocsássam, hogy a témának szükségképpen nem vagyok szakértője.

Soha nem jártam Európán kívül, így a téma tekintetében elsősorban és olvasmányaim és filmek alapján vagyok – értelemszerűen felületesen – tájékozott.

Az közismert, hogy a II. világháború nyomán és következtében alapvető változás következett be a magukat zsidónak tekintő amerikai bevándorlók társadalmi helyzetében.

A minden demokratizmusa ellenére is meglehetősen hierarchizált amerikai társadalomban, amelyik egy sajátos, a WASP establishmentből álló arisztokráciával rendelkezett, a korábban bevándorló – nagyrészt Kelet-Európából kikerülő, főleg alacsony társadalmi státuszú, angolul nem beszélők első generációjából azok, akik nem tűntek el a nagy olvaszótégelyben, azaz nem változtattak nevet, vallást, és a hasonszőrűekkel területei közösségekben éltek és főleg fenntartották az endogámiát, a lakosság alacsony presztízsű, sokak által megvetett és előítéletekkel körülbástyázott, mondhatni hátrányos helyzetű kisebbségeihez tartoztak, amelynek tagjait csak kivételszámba vettek fel egy ajánlólevelet is igénylő jobb egyetemre.

Szintén közismert, hogy ehhez az állapothoz képest már a két világháború között egy fajta eltolódás ment végbe: Egyre több magasabb képzettségű, és nem keleteurópai volt kénytelen zsidó származása miatt elhagyni Christendom-ot, akik közül a korabeli vicc szerint a buták Palesztinát, az értelmesek az USA-t választották. Erre a generációra az volt jellemző, hogy vallásilag az előzőnél sokkal közömbösebb volt, kifejezetten gyorsan akart beilleszkedni és lehetőleg zsidó mivoltát –mint hátrányosan megtapasztaltat- felszámolni. Ez a folyamat igen sikeres volt abban, hogy markáns értelmiségi pozíciókat sikerült megszerezni, az akkor rendkívül alacsony presztízsű filmgyártásban, újságírásban, és az egyre nagyobb megbecsültségű akadémiai területeken. A médiában nagy számmal dolgozók érzékelték a társadalom erősen előítéletes jellegét és „zsidó” témákat a leghatározottabban kerültek.

A II Világháború vége, a háború utáni menekültek sajátos tapasztalata –miszerint az ellenséges külvilág megakadályozza őket az asszimilációban, tehát jobban járnak, ha ezt tudomásul veszik – ebben a tekintetben földindulást jelentett:

Két lényeges, egy belső és egy külső körülmény is döntő szerepet játszott:

1. Izrael állam megalakulása, amely kis bizonytalankodás után, a hidegháború fontos tétjeként az USA feltétlen szövetségesévé vált, és amire az alkalmas lelkülettel rendelkező amerikai bevándorlók mint saját teljesítményük egy részére, egy fajta második póthazára, esetleg végső menedékre gondoltak, illetve amely állammal való szövetség a WASP Amerikában is felértékelte saját lenézett kisebbséget.

2. Az antikommunista McCharthy féle hisztéria lecsengése, és az efelett érzett általános amerikai bűntudat: Korábban a WASP Amerika számára kész tény volt, hogy a zsidók liberálisok, vagy, ha jobban megkapargatják őket, akkor épp olyan vörösek, mint az öt ágú csillag a Kreml tornyán. Így az Amerikaellenes Tevékenységet vizsgáló bizottságnak sokszor rótták fel alig titkolt vagy nyílt antiszemitizmusát (Oppenheimer ügy).
Ennek a folyamatnak az eredményeképpen aztán egyszerre kialakult egy sajátos „zsidó” öntudat, amely ily módon szükségképpen jobboldali elemekkel terhelt ( etnocentrizmus, endogámia, kisebbrendűségi érzetet kompenzáló túlzott öntudat, vallásosság, és a cionizmus ) így Amerika ámulattal – és tekintettel saját bigott protestáns keresztény, és a bibliát szó szerint értelmező tömegeire – jólesően fedezte fel a „konzervatív zsidót”.

A folyamat eredménye jól ismert.

A keleti parti amerikai szépirodalom immár nem csak a zsidó szerzőktől, hanem a zsidó témáktól is hemzseg. Alig lehet olyan amerikai filmet látni, ahol ne lehetnének hangsúlyosan zsidó szereplőt látni, ha nem éppen a „zsidó” mivolt körüli nyavalygás van a film centrumába állítva, amely általában egy egészen szórakoztató kettős és ellentmondó üzenetet sugároz:
1. Az egyik a szabaduló emancipáció konfliktusa, amikor a bigott –rendszerint – zsidó szülő akarja az endogámiából való kitörést megakadályozni (mintegy fricskát mutatva a korábbi, a megvetett kisebbségi státuszból adódó –valószínűleg sokkal gyakoribb konfliktusnak)
2. A másik épp ellentétes, a megmaradást propagáló szépség, kiválóság, de legalábbis a „másság” megbecsülésére irányul, amely „másság”- ha az ember belegondol, akkor csakis a modern társadalomban meghaladandó endogámia és vallási elkülönülés fenntartásával érthető el. Szóval az ember csak dörzsöli, szemét, hogy akkor tulajdonképpen „ezek” mit is akarnak?
Beolvadni, vagy elkülönülni, és esetleg siránkozni az elkülönülés következményein?

Szintén rendkívül ambivalens az úgynevezett zsidó lobbi léte és tevékenysége, amelyik számos esetben – számomra – rendkívül negatív optikában tűnik fel:

Amelytől minden amerikai elnökjelöltnek félnie kell, amikor az USA és Izrael állam nemzeti érdekei közötti nyilvánvalóan létező különbséget érintő témákhoz nyúl, és amely parázási kényszer egy „nem zsidó szellemiségű” amerikai állampolgár számára meglehetősen idegesítő lehet; vagy amikor ez a társaság habozás nélkül megzsarol európai államokat és nemzetközi cégeket, hogy hajánál fogva előhozott, és nyilvánvalóan bírósági úton érvényesíthetetlen minden tekintetben elévült követeléseknek eleget téve fizessen hatalmas összegű kártérítéseket (meg zsíros honoráriumokat a közvetítő ügyvédi irodáknak);
és amely társaság – a II világháború egyre halványuló gyalázatának, folytonos felemlegetésével követel különleges státuszt és ellátmányt Izrael államnak, miközben rendszeresen követi el azt a gyalázatosságot, hogy minden Izrael állam vélt érdekével szembenálló érdeket és véleményt hiszterikusn antiszemitának és rasszistának bélyegez.

Martin Walser híres, a Paluskirche-ben elmondott beszédében figyelmeztetett arra, hogy az áldozati szerep folytonos hangsúlyozása az idővel megkopik, a felnövő új, más borzalmakat, új konfliktusukat átélő, bűntudatot a „késői születés kegyelme (1) folytán nem, vagy egyre kevésbé érző generáció szemében fokozatosan hiteltelenné válik, és a kívánt hatás ellentétébe fordulhat. Bayer gyűlölködő, a legszörnyűbb előítéleteket visszaokádó cikkének megjelenhetése figyelmeztetés. A világ nagyon gyorsan változik, a zsidók emancipálódtak, a „zsidóság”-ot meg lehet, és célszerű meghaladni.

(1) Helmuth Kohl

Ide kattintva hozzászólhat az íráshoz

Kapcsolódó cikkek

Categories: