Meghívó a „Magyar Zsidókért” díjak ünnepélyes átadására
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége ebben az évben is átadja a „Magyar Zsidókért” díjat. Az elismerésben azok a kiváló emberek részesülhetnek, akik az elmúlt időszakban sokat tettek azért, hogy a társadalmi béke, az emberek, felekezetek közötti párbeszéd erősödjön.
A díj átadására idén, az 5769. zsinagógai év alkalmából:
2008. október 19-én vasárnap délelőtt 10.30 órakor kerül sor
a Mazsihisz Budapest VII. kerületi Síp u. 12. II. emeleti Dísztermében
Idei díjazottaink:
Prof. Gergely Judith asszony, a Debreceni Zsidó Hitközség volt előjárója
„a magyar zsidóság érdekében végzett több évtizedes, áldozatos munkájáért, vallási hagyományaink ápolásáért, a zsidó nők szerepének erősítéséért, kiváló hitközségi tevékenységéért”
Jorge Diener úr, a The American Jewish JOINT Distribution Committee volt vezérigazgatója
„a magyarországi zsidóság, különösen a holocaust túlélők, az elesettek, a betegek, a rászorultak érdekében végzett fáradhatatlan munkájáért, a magyarországi zsidó ifjúság töretlen támogatásáért”
Dr. Lomnici Zoltán úr, a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága volt elnöke
„a kirekesztés, a rasszizmus, az antiszemitizmus elleni fellépéséért, az emberi jogok érvényesítéséért, az emberi méltóság védelmében végzett Tevékenységéért”
Lustig József úr, a Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeuma alapítója, igazgatója
„a magyar zsidóság történelmének kutatásáért, tárgyi emlékeinek összegyűjtéséért, megőrzéséért, és bemutatásáért”
Megjelenésére feltétlenül számítunk.
Budapest, 5769
dr. Feldmájer Péter elnök