Újjáéledő ortodox hagyományok
A budapesti hagyományokat ápolva, amikor is a Dob u. 35.-ben működött Tajrász Emesz a diákok számára, a hatvanas években jesiva-fiataloknak, később kajlel-felnőtteknek, ezen oktatási formákat újra kívánja szervezni az ortodox hitközség.
Legyen a Dob u. 35. mint régen, a fővárosi zsidó vallási tanulás fellegvára. Szeretettel látunk mindenkit korra való tekintet nélkül; aki most ismerkedik a vallással, ugyanúgy megtalálja a helyét, mint aki a tudását mélyíteni szeretné.
Irányzatok nem számítanak. Aki amilyen szinten jelenleg áll, megtalálja az érdeklődési körének megfelelő fokozatot. Akár kocsival érte megyünk iskolájához vagy otthonához, hogy a közlekedési nehézségek ne jelentsenek akadályt.
Szélesre tárjuk kapunkat minden jelentkező előtt. Lányok és asszonyok részére is indítunk csoportot. Már ezen év oktatási időszakában, tehát szeptembertől kezdjük a siurt. Nem akadály az sem, ha valaki máshol tanul bármilyen iskolában, segítünk a gyakorlásban vagy mélyítjük tudását.
Tekintettel leszünk minden elfoglaltságra, olyan időpontot keresve, amely a résztvevők számára a legideálisabb.
Ne késlekedjünk, jelentkezzünk minél hamarabb, hogy a munkát megkezdhessük.
| Részletes felvilágosítás a 351-0525 telefonszámon kérhető. Hívását várjuk. ráv Weiszberger Mojse Tajvio főrabbi Zév Paskesz főtitkár |
Forrás: Új ÉLet, a lap legfrisebb száma ide kattintva olvasható el