A roma holokauszt áldozataira emlékeztek Nagykanizsán
Először emlékeztek meg közösen szerdán Nagykanizsán a cigányság és a zsidóság szervezetei a roma holokauszt áldozatairól, a résztvevőket a ma is érvényes tanulságokra és a megkülönböztetés veszélyeire figyelmeztetve. A második világháború végéhez közeledve, 1944-ben, az augusztus 2-áról 3-ára virradó éjjel több mint háromezer romát mészároltak le a nácik az auschwitzi koncentrációs táborban – idézte fel Teleki László, a városi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke, mire is emlékeznek.
A szocialista országgyűlési képviselő és egyben a miniszterelnök romaügyekért felelős megbízottja úgy fogalmazott: ma is figyelnünk kell arra, hogy ami akkor történt, soha többé ne ismétlődhessen meg sem zsidókkal, sem cigányokkal.
Megítélése szerint a szélsőjobboldal egy szűk csoporttal az utcára viszi ma is a radikális véleményét. „Egységesen kell fellépni a radikalizmus, a masírozó gárda ellen!” – fogalmazott. Göncz Kinga külügyminiszter emlékező beszédében arra utalt, hogy a demokrácia nem csak szabadságot, de felelősséget is jelent. „Azt reméltük, hogy a rendszerváltás után nem jelenik meg a kirekesztés, az intolerancia, a türelem hiányának semmifajta megnyilvánulása, hogy az emberi méltóságon alapuló értékek állandósulnak, mégis fel-felbukkannak olyan jelenségek, amelyeket nem szeretnénk látni” – mondta. „A rendszerváltás után úgy gondoltuk, hogy a jogszabályalkotásnak legfontosabb feladata a szabadság biztosítása.
Ma azt látjuk, hogy azok a törvények, amelyeket akkor alkottunk, gátjai is annak, hogy az egyén szabadsága ne helyeződhessen a közösség jogainak, emberi méltóságának elébe” – hívta fel a figyelmet. Vannak jogalkalmazói feladatok, a legjobb védelem ezen jelenségekkel szemben mégis az, hogy ha a közösség hangosan együtt azt mondja: „nem tűrjük, nem viseljük el!” A szavaktól már csak egy lépés választja el a tetteket, „hogy embereket meg lehet alázni, meg lehet félemlíteni, de együtt meg tudjuk állítani ezt a folyamatot” – közölte Göncz Kinga.